Kategóriák
Kísérletezünk

Türelem kristályt terem

Túltelített keserűsó oldatból kristályt növesztettünk.

Száraznak hangzik. Pedig nem az: szilárdból oldat – ami nem is oldódik fel rögtön, azt melegíteni kell, amitől TÉNYLEG oldat lesz… és a végén ebből újra kristályok nőnek! – ez így máris izgalmas a gyerekeknek, pláne ha még feldobjuk néhány aprósággal:

  • ételfesték
  • színes pipatisztító-pálcikák
  • nagyító – amitől ők egyből detektívnek vagy titkosügynöknek tudják magukat érezni

Nem készültem neki alaposan a bevásárlásnak, csak azt jegyeztem meg, MIT kell vennem a gyógyszertárban, azt már nem néztem meg, hogy MENNYIT. Így annyit vettem, amennyi az alap kiszerelés szerinti csomagban volt. Itthon szembesültem vele, hogy ez jóval kevesebb, mint amivel a receptünk dolgozik, de némi átszámolás után nekiálltunk annyival, amennyi volt. Picike üveg, picike víz… és kicsit több ételfesték a kelleténél, amitől az oldataink a feketéhez közelítettek, de ennyit igazán áldozhatunk az önállóság oltárán (ők adagolták a színezéket).

A pipatisztítókból tekertek-hajtogattak a gyerekek kristályosodási gócpontot, amit belelógattunk az üvegekbe.

Ez után jött a „nehéz” rész: a VÁRÁS , hiszen érdemi kristályképződés csak másnapra volt esedékes. Jöttek- mentek, nyüzsögtek egész nap, meg-megnézegették, hogy alakul. Reggel, ébredés után is az első útjuk oda vezetett, hogy megszemléljék a csodát! Volt is öröm, lettek kristályok! Némelyik még az ételfesték színét is felvette!

Viszont a pici üveg miatt összenőtt az egész az edény falával és ha ki akartuk emelni, beleszakadt. Jó alkalom volt ez az újrajátszásra: újramelegítettük, igazítottunk a pipatisztítókon és még egy napot vártunk: most se lett sokkal jobb, de megtapasztalhattuk azt, hogy ez a művelet megismételhető.

Azért így is volt mit megszemlélni a nagyító lencséje alatt és az üveg falára kivált kristályokban is lehet gyönyörködni: azóta is a konyhapultot díszítik. Amikor majd búcsút veszünk tőle, a kertben fogjuk szétlocsolni, mert sokféle jótékony hatása van a növények számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük