Kategóriák
Kísérletezünk

FORMAÖNTÉS RAGASZTÓPISZTOLLYAL

Ismét a halmazállapot-változások kerültek a figyelem középpontjába, de szigorúan a lehető legjátékosabb formában 😀

A ragasztópisztoly a házi barkácsolós-alkotós eszközeink oszlopos tagja már hosszú ideje. Évek óta pihen mellette egy csomag színes „töltet”, amit megvettem, mert nagyon tetszett: színes, csillámos, épp csak pónit nem adtak hozzá ? Arról fogalmam sem volt, mire használhatnám, de most eljött az alkalom.

A kísérlet menete megint egy mondatban összefoglalható: mindenféle játékfigurát nyomkodtunk bele gyurmába, hogy aztán a lenyomatot „kiöntsük” a ragasztópisztollyal.

Közben alkalmunk nyílt beszélgetni a szilárd-folyékony, hideg-meleg-FORRÓ témákról.

A türelmet is lehetett gyakorolni, mert mire egy kiválasztott színű „töltet” valóban megjelenik a pisztoly másik végén addig viszonylag sok idő telik el.

Ez a kísérletünk magában foglalt egy másik alkotó tevékenységet is: a feladathoz szükséges gyurmát magunknak készítettük el. Szoktunk bolti gyurmával is játszani, de szerettem volna minél kevesebb korlátot/határt szabni az ötleteinknek, ehhez jó kiindulópontnak tűnt a nagyobb mennyiségű gyurma, és így a színekre se kellett „vigyázni”.

Van egy házi főzött gyurma receptünk, ami nekünk remekül bevált, már nagyon sok alkalommal elkészítettük, és csak egyszer volt totális kudarc ?

A színezéshez üdítőital-port szoktam használni, mert még illatot is ad neki, de húsvétról maradt tojásfesték is tökéletes hozzá.

A receptet ezen az oldalon találtam.

Szó szerint azon melegében nekiláttunk: amint a frissen főzött gyurmánk kihűlt annyira, hogy meg tudtuk érinteni, elkezdtük átgyúrni és kinyújtani.

Jöhettek a mindenféle formájú mütyűrök, nyomogattuk a puha palacsintáinkba, és eldöntöttük, melyik mutatós eléggé ahhoz, hogy valóban formába is öntsük.

Érdekes volt megnézni azt is, mennyire más nyomot hagy maga után ugyanaz a játék, ha más-más oldalát nyomjuk bele a gyurmába.

A kísérlet végül kiegészült még egy további mókával: lehetett pancsolni is! A kész kis „öntvényeink” először némi gyurmamaszatot viseltek magukon, így vízfürdőt vettek, hogy leáztassuk róluk a felesleget – újabb érv a házi gyurma mellett: könnyen oldódik.

A kis színes-csillogós „replikáink”-nak utóélete is lett: használhatjuk őket társasjáték-figurának, számoláshoz segédeszköznek és még ki tudja mi mindenre.

Ti mire használnátok?

Milyen játékot/tárgyat sokszorosítanátok ilyen technikával?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük