STEM/STEAM
hands on
activity
…vannak ezekre a kifejezésekre találó szavaink magyarul? Nekem még nem sikerült megtalálni őket, pedig ilyesmikről szeretnék itt mesélni.
A mi kalandjainkról, melyek során ismerkedünk a természettudományokkal, technológiával, mérnöki tudományokkal, !művészettel! és matematikával.
Ismerkedésünk mikéntje kizárólag élmény-alapú, móka-központú, a gyerekek részvételi szintje a folyamatban lehetőség szerint maximális, és bizony nem ijedünk meg attól, ha maszatos lesz a kezünk, sőt! ?
Szakmám szerint vegyészmérnök vagyok, így a kísérletezés nem áll távol tőlem. Nem is tagadom, igencsak megdobogtatta a szívem, amikor gyermekeim szájából elhangzott: „Anya, kísérletezzünk!” – vagy valami hasonló, mert az első néhány alkalommal még nem is sikerült pontosan kiejteni azt a „bonyolult” szót. Az első „nagy” kísérletezésünk, ami aztán rendszeresen visszatapsolt elfoglaltság lett, az a hőmérséklet-különbség hatására színt váltó játékok pakolgatása volt hideg vízből meleg vízbe oda-vissza…
Élvezték nagyon, szemlélték a változást. Megfigyelték, hogy a színváltás gyorsabban megy végbe, amikor a hidegből megyünk a melegbe, mint amikor fordítva.
Egy ilyen egyszerű, kevés eszközt igénylő tevékenység alkalmat ad arra, hogy beszélgessünk: azokról a kérdésekről, amik a gyerekekben megfogalmazódnak. Emellett arra is, hogy mi magunk megfigyelhessük őket: hogyan is viselkednek: mennyire tud a szabott keretek között maradni: pl pohár-víz-tálca relációk fennmaradnak-e? Vagy mondjuk hogyan reagál egy esetleges krízisre: kiborul a víz…
Természetes kíváncsiságuk táplálása és fenntartása számomra nagyon fontos. Ehhez akár az is elég lehet, hogy nyitott szemmel járunk a világban, és megfigyeljük a környezetünket – amire persze törekszünk is. Mégis, ezen túlmenően számomra vonzólehetőség ennél irányítottabb tevékenységek (activity) beillesztése is a menetrendünkbe.
A források szinte kimeríthetetlenek. De a bőség zavara hátráltatni is tud:
Megtaláltam azt az egyet, amire mi most támaszkodni fogunk:
Liz Lee Heinecke STEAM Lab for Kids : 52 Creative Hands-On Projects for Exploring Science, Technology, Engineering, Art, and Math
A bűvös 52-es szám egyből „megihletett”: el is határoztam, ha minden héten egy kísérletet elvégzünk, akkor pont egy év alatt végigjátszhatjuk az egész könyvet.
Rögtön ezt követően két gondolat kezdett el bírkózni a fejemben:
-„Hetente csak egy új kísérletet végzhetünk?”
-„Minden héten kell kísérleteznünk?”
Arra jutottam, hogy a két ellentétes irányú pánik kioltja egymást, tehát pont jó lesz ez az ütem.
És természetesen semmi sem kötelező, majd alakítjuk úgy, ahogy jól esik ?
Tehát itt vagyunk a startvonalnál, akinek kedve van, csatlakozzon be: akár nézőként, vagy ha ihletet kap, gyerünk, maszatoljuk össze a kezünket minél többen!